2013. november 17., vasárnap

Szatmári presbiteri konferencia



Szatmári presbiteri konferencia

November 10-én, a Szatmár-Németi templomban került sor a Szatmári Egyházmegye Presbiteri Szövetsége által szervezett konferenciára.
A tanácskozás Sipos Miklós lelkipásztor igemagyarázatával vette kezdetét, majd ugyanő, házigazda minőségében köszöntötte az egybegyűlteket a maga és a gyülekezet nevében.
A továbbiakban Király Lajos egyházmegyei főjegyző, Bogya Kiss Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök és Tatár Miklós szatmári PSZ-elnök köszöntötte a résztvevőket.
Ezt követően Poti Eduárd történelemtanár A kálvini tanítás háttértörténetei címmel tartott előadást. Mint rámutatott: ma élő presbiterekként próbáljuk meg Kálvin tanításait magunkra venni, s a szolgálatot nem csupán a szabadidőnkhöz kötni. Ugyanakkor ne követeljünk többet embertársainktól, mint amit mi tudunk adni. Tanuljunk meg úgy élni, hogy azzal másoknak segítsünk, mert az Istennek tetsző dolog.
Csűry Miklós egyházmegyei főgondnok a presbiterek jogairól és kötelességeiről tartott előadást. Mint rámutatott: valamennyi presbiter asztalán ott kellene lennie a református egyház alkotmányának, mely a világhálóról is letölthető, majd felolvasta a Kánonból a presbitérium, jogairól és kötelességeiről szóló részeket. Mint rámutatott: a presbiter, aki le akar tenni valamit az Isten asztalára, sokszor bizonyos nehézségekbe ütközik, de ezeket a nehézségeket le kell győzni, nem szabad elkeseredni, hanem hitünkben megerősödni, mely új erőt ad a további munkában.
A szünetet követően Király Lajos Élet és magatartás a Kálvin erkölcstana szerint címmel tartott előadást. A bibliai textusok felolvasásában segítségére volt Harkai Réka, a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanulója. A presbiter feladata nem csak az, hogy hitét megtartsa, hanem a híveket is segítse hitükben gazdagodni és példás életet élni – hangsúlyozta az előadó.
Végezetül Tatár Miklós köszöntét fejezte ki az előadóknak, valamint a házigazda egyházközségnek a szervezésért és a vendéglátásért. A konferencia Király Lajos záróimájával ért véget.


Medve A. Sándor

                                                                                 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése